NEKED ...
Az éj palástján megcsillannak az apró csillagok, Ma talán még a Hold is fényesebben ragyog. De hiába mindez, hisz Te nem vagy velem, Ma nem ringat el karján a szerelem...
Ma csak a csend hangjait hallgatom, Közben, Rád gondolok, Rólad álmodozom. Képzeletemben szorosan ölel át két karod, S én Hozzád simulok, s ettől boldog vagyok.
Arrafele nézek, amerre sejtelek, Hiába állnak közénk a kilóméterek. Én lehunyt szemmel is látom az arcodat, S ha nem is szólsz hozzám, hallom a hangodat.
Érinteni vágyom a bőröd bársonyát, Számon érezni ajkad forróságát, Testemmel szorosan testedhez simulni, S e forró ölelésben szinte feloldódni.
De ma mindez csak hiú ábránd marad, Hisz, nem érinthetlek, meg se csókolhatlak. Ma tőlem távol hajtod álomra a fejed, De remélem, ott is érzed, mennyire szeretlek...
Felnézek az égre, fel a csillagokra, A cinkosul reám mosolygó vén Holdra, Nézem a kacsingató apró csillagokat, És eszembe jut egy kedves kis gondolat.
Talán most Te is a csillagokat nézed? Talán most Reád is ragyognak e fények? Talán a vén Hold Terád is mosolyog? S huncutul néznek le Rád a csillagok?
Holdfénye ha érint - én simogatlak, Millió csillagként, én csókolgatlak! Fák halk suttogásával azt üzenem Neked: Csak Téged szeretlek, csak Teérted élek.
Forrás: versek.blog.tv2.hu
|